Coppens haltápok az Alltechtől

Coppens haltáp gyár

Egy holland takarmánygyár leányvállalataként kezdte 1993-ban a cég Coppens haltakarmányok gyártásával, majd 1998-ban megnyitotta saját korszerű kutatóközpontját. Jelenleg évente több mint 70 000 tonna haltápot gyártanak, amit több mint 60 országba szállítanak világszerte. 2012-ben saját gyárat nyitottak Nettetalban (Németország), és ugyanebben az évben felvásárolták a francia SARB Gheerbrant haltakarmányra specializálódott céget. A Coppens cég 2016-ban lett az Alltech vállalatcsoport tagja, kínálatunkban is Alltech Coppens néven találják meg kiváló termékeiket. Az egyesülés célja, hogy okosabb, fenntarthatóbb megoldásokat tudjanak kínálni globálisan a haltakarmányozás területén.
A kutatás képezi a sikerük alapját, és az Alltech tudományos ismereteit alkalmazva elsődleges céljuk olyan takarmány-adalékanyagok létrehozása, amelyek előmozdítják az akvakultúra-ágazatot. Az Alltech család részeként az Alltech Coppens azon dolgozik, hogy úttörő szerepet töltsön be, innovatív módon fejlessze a lehető legjobb haltakarmányokat. Kutatóik jelen vannak a partner haltenyészeteiknél, hogy az ügyfeleikkel együttműködve minden szempontból kiválóbb üzleti eredményeket érjenek el.

Coppens Koi Mix OSW Koi táp
Coppens Koi Mix OSW Koi táp

Alltech Coppens Aqua Centre

Az egyetlen kutatóközpont Hollandiában, amely gyakorlati és alkalmazható kutatásokat végez az akvakultúra területén. Az elmúlt 15 évben a központ több száz tanulmányt végzett. A különböző összetevők és speciális formulák tesztelésére több rendszert használnak. Ez lehetővé teszi számukra, hogy olyan takarmányokat fejlesszenek ki, amelyek biztosítják a halak egészségét, a gyors növekedési ütemet és a takarmányok hatékony hasznosulási arányát. A sok kutatási és fejlesztési eredménnyel hozzájárulunk az akvakultúra-ágazat lendületes fejlődéséhez. Minden Alltech Coppens termék fejlesztését az Alltech Coppens Aqua Centerben kezdték. Az Alltech Coppens célul tűzte ki, hogy csökkentse a takarmányipar függőségét a tengeri összetevőktől. (például halolaj és fehérje) A jelenlegi kutatásaik abba az irányba mennek, hogy fenntartható módon, természetes összetevőkkel minél kisebb környezeti terhelés mellett tudjanak haltápot gyártani.

Ízletesség
A halak legjobb növekedésének és teljesítményének biztosítása érdekében elengedhetetlen az optimális takarmány-bevitel. Alapvető fontosságú, hogy a tápok illata és íze vonzó legyen a halak számára.
Teljesítmény
A Coppens tápok egészséges növekedést és a takarmányok hatékony felhasználását nyújtják. Ez döntő tényező a halgazdaságok nyereségességében.
Szennyezés megfékezése
A vízminőség fenntartása, valamint a halak optimális egészségének és teljesítményének biztosítása érdekében alapvető fontosságú, hogy minden Coppens takarmány jól emészthető, ezáltal csökkentve a szennyezés kockázatát.
Jövedelmezőség
Azért, hogy a Coppens tápok jövedelmező üzleti eredményeket tudjanak nyújtani, alapvető fontosságúnak tartják a költséghatékony takarmányok kidolgozását, amelyek hasznot hoznak a haltenyésztők számára.

A kutatóközpontban kifejlesztett, alaposan tesztelt termékeiket ezután a németországi gyárukban kerül legyártásra. Itt történik a termékek minőség ellenőrzése, az alapanyagok beszerzése és a szállítmányozás megszervezése. Az ipari takarmányok mellett hobbi célú haltápokat is gyártanak, melyeket megtalál kínálatunkban.
haltápok

Hogyan etessünk?

A koi és az aranyhal esetében mindenképpen válasszunk úszó tápot. (a víz színén lebeg és nem süllyed el, órák múltán is csak kissé megdagad) Vannak azért kivételek amikor több koi tulajdonos a süllyedő tápot részesíti előnyben. Jellemzően, ha a csapatban van félősebb koi is, akkor keverve az úszó táppal etet, hogy mindenki megfelelő mennyiségű ételt tudjon felvenni.  A halaink legjobban az etetés során figyelhetőek meg.
Amit figyelni szoktunk:

  • a táplálkozás intenzitása (minden hal felveszi-e az etető anyagot)
  • a hőmérséklet csökkenése esetén hogy milyen mennyiséget esznek meg
  • az esetleges sérülések, felületi eltérések, betegségek is ilyenkor figyelhetőek meg, valamint az egyes élősködök megjelenésére is ilyenkor derülhet fény (pl. pontytetű)
Coppens Grower Koi táp
Coppens Grower Koi táp

A Coppens táp kitűnő etetőanyag az év minden etetési hónapjában. Minden évszaknak és vízhőmérsékletnek más-más etetőanyagot ajánl a gyártó, figyelembe véve halaink igényeit. A Coppens etetőanyag nem mállik szét gyorsan, 1-2 óra múltán is csak némileg duzzad meg.
Ez nagyon fontos, mert ha halaink esetleg nem eszik meg, akkor van lehetőségünk leszedni a víz felszínéről, hogy ne terheljük feleslegesen a tavat és ezáltal ne romoljon a vízminőség. Nagyobb szél esetén pedig ha a táp a növények közé akad a hullámzás miatt, a halaink ebben az esetben is ki tudják „kukázni” onnan és nem rothad bele a vízbe feleslegesen. Minden méret és fajta megtalálja a kínálatban a neki megfelelő, legoptimálisabb ételt, legyen az koi, aranyhal vagy akár tok félék.

Melyik Coppens tápot válasszam?

Süllyedő Coppens haltápot tokoknak és compóknak (esetenként félős koiknak), míg az úszót a koiknak és az aranyhalaknak ajánljuk. Hogy melyik táp melyik fajta, azt webáruházunkban a gyártói jelölések segítségével is könnyen láthatja.
Fontos halainknak a mérete és fajtája a táp kiválasztásánál, mert a szemcseméret valamint az összetétel változó lehet különböző termékeknél. Aranyhalak esetében a 3 mm-es tápot míg a koinál a 3 illetve a 6 mm-es tápokat ajánljuk a halak méretét figyelembe véve. 20-25 cm mérettől a 6 mm-es átmérőjű táp a megfelelő választás a koiknak.
A megfelelően felépített táplálás a tavasz beálltával (állandósult 8C vízhőmérséklet felett) Pond Pellet, Allround Mix, Wheat Germ vagy ezek keveréke. Igazából nem az számít, hogy most tavasz vagy ősz van, hanem a vízhőmérséklet alakulása. Ilyenkor mindenképpen alacsonyabb fehérjetartalmú, könnyen emészthető tápot válasszunk, és fokozottan ügyeljünk arra, hogy mindig csak annyit etessünk, amennyit a halak rövid időn belül el is fogyasztanak. Ilyenkor a víz szűrése még nem annyira hatékony, és az el nem fogyasztott táppal csak feleslegesen terheljük a vizet, rontjuk a vízminőséget.

Coppens Wheat Germ Koi táp
Coppens Wheat Germ Koi táp

Halak etetése vízhőmérséklet szerint

Amikor a vízhőmérséklet 15-18 C között stabilizálódik, akkor kezdjük a táplálást magasabb fehérje tartalmú tápok bevezetésével a koinál (Grower, Top Koi, OSW Mix, esetleg ezeknek a keveréke) Az előzőekben megmaradt tápot vegyítjük, így is fokozatosabbá téve a fehérje bevitelt. Ahogy melegszik a víz, a napi etetések számát is emelhetjük, akár napi 3-4 alkalomra, de ügyeljünk hogy mindig csak annyi tápot kapjanak, amit 5 percen belül elfogyasztanak kedvenceink.
Amikor a vízhőmérséklet 25 C fölé emelkedik, akkor ismét visszavesszük az emelt fehérje mennyiséget, visszatérve az Allround Mixre és egyéb alacsonyabb energia tartalmú tápokra. Itt is nyugodtan keverhetjük a tápokat akár típus akár szemcseméret szerint. 30 fokosnál melegebb vízben ne etessük a koikat! Szeptember eleje körül amikor elmúlnak a nagy melegek akkor ismét emeljük a fehérjét egészen 15 C vízhőmérsékletig.
Ősszel, amikor a vizünk fokozatosan hűlni kezd, akkor jöjjön ismét Pond Pellet az Allround Mix és a Wheat Germ, akárcsak tavasszal. A Pond Pellet az alacsony fehérje tartalma miatt, a Wheat Germ a búzacsíra miatt, míg az Allround Mix ami a több összetevő között tartalmaz szintén búzacsírát is.

Prémium Coppens haltápok

A már említett tápok mellet meg kell említenünk a Coppens Prémium kategóriát is, az OSW Mix, a Top Koi valamint a Spirulina elnevezésű tápokat.
Az OSW Mix egy kiváló keveréke az (O)range, a (S)pirulina, valamint a (W)heat Germ tápoknak a koi halaink részére. Ennek köszönhetően ez a kombináció a Koi Mix OSW gazdag esszenciális omega-3 zsírsavakban, karotinoidokban, E-vitaminban , és tartalmaz természetes probiotikumot és szerves savat is.

Coppens Top Koi táp
Coppens Top Koi táp

A Top Koi is egy kiemelkedő prémium táp. Magas fehérje (49%) valamint magas 500mg/kg stabil C-vitamin jellemzi. A fehérje / zsír aránya kiegyensúlyozott, így biztosítja a maximális növekedést és egyidejűleg tökéletes formában tartja a koikat. FOR PLUS™-t, egy omega-3 zsírsavakban gazdag algát és BIO-MOS®-t is tartalmaz annak érdekében, hogy megtartsa a koi kiváló egészségi állapotát. Továbbá asztaxantint és spirulinát is tartalmaz, hogy szebb színe legyen a koinak. Probiotikummal is megerősített táp, így könnyebben emésztik meg halaink.
A Spirulina elnevezésű Coppens táp karotint, spirulina algát tartalmaz aminosavak hozzáadásával, a piros és narancs színárnyalatok erősítése céljából. Itt meg kell jegyezni, hogy a folyamatos hónapokig tartó egysíkú spirulina táp etetése esetén a fehér szín a koin rózsaszínessé válhat, de a spirulina megvonása után visszatér a fehér árnyalat. A karotinoidok mellett ez a takarmány is tartalmaz FOR PLUS™-t és inulint. A Spirulina könnyen emészthető, amely segít fenntartani a jó vízminőséget.
A Supreme-25, Premium Select, Premium Coarse teljes értékű süllyedő tápok tokhalaink és egyéb fenékjáró halaink számára. A tokok és kecsegék esetében figyelembe kell venni, hogy a hal szája a fej alsó részénél alul helyezkedik el, így a vízfelszínen úszó tápot nem képes elfogyasztani, ezért a számára kifejlesztett süllyedő étrend a megfelelő. Más fenékjáró halak, mint pl. a compó is süllyedő táplálékot keresnek a tó alján. A süllyedő tápok esetében is figyelembe kell venni a hal méretét és ehhez igazodva kell választanunk megfelelő etetőanyagot.

Health és Midori haltápok

Coppens Health Koi táp
Coppens Health Koi táp

A Health egy magas minőségű, egészséget támogató koi táp, könnyen emészthető és ízletes összetevőkkel, mint amilyen például a búzacsíra. Magas C-vitamin tartalmával (1000 mg/kg) kiemelkedik a Coppens tápok közül. Összetevői közül a fokhagyma allicint tartalmaz, amely természetes antimikrobiális hatással rendelkezik, amivel hozzájárulhat a koi jó egészségi állapotához. Az inulin tartalom pozitív hatást gyakorol a bél mikroflorájára, és a hozzáadott szerves savak javítják az emésztést és akadályt képeznek a kórokozó baktériumoknak. Ezt a koi tápot nagyon jó etetni stresszhelyzetben (például: szállítás után), kedvezőtlen körülmények között (átmeneti rossz víz minőség), vagy téli időszak előtt és után. Mivel színezékmentes és alacsony energiatartalmú, ezért használhatjuk intenzív karotin etetések után, hogy a koi optimális színezettséget érjen el. A fehér szín ismét hófehér lesz.
Az Alltech Coppens kifejlesztett egy új, speciálisan a koik igényeire szabott pelletet, a Midori-t. A midori japán szó, jelentése zöld, ami az Alltech Coppens „vissza a természethez” koncepciójára utal, aminek célja a természetes és fenntartható tápok gyártása. Teljesértékű úszó táp, magas fehérje tartalommal, színfokozó tulajdonsággal, vitaminokkal.

A Midori haltáp legfőbb jellemzői:

Coppens Midori haltáp

  • fekete katonalégyből származó rovarlisztet tartalmaz
  • halliszt és halolaj felhasználása nélkül készül
  • algát tartalmaz, ami az EPA és DHA (többszörösen telítetlen zsírsavak) természetes forrása
  • spirulinát, és astaxanthint tartalmaz, amik természetes színfokozó anyagok
  • a pelletek egyedi alakja a fekete katonalégy lárváinak méretét és formáját utánozza, ami a koik természetes táplálkozási ösztöneit elősegítik

Midori haltáp tulajdonságok

Coppens tápok legfőbb összetevői

Aquate™
Innovatív összetételű komponense az összes Alltech Coppens tápnak.

  • Optimalizálja a növekedést
  • Segíti az immunrendszert
  • Segíti az emésztési funkciókat
  • Hozzájárul a nyálkahártya védelméhez

BIO-MOS® – jobb bélműködés
A BIO-MOS® egy mannán-oligoszacharid, amelyről ismert, hogy megköti és eltávolítja az opportunista baktériumokat. (csak legyengült immunrendszerű állatokat fertőznek meg) Ez a bélflóra jelentős javulásához vezethet. Ezenkívül javíthatja a bélben található bélbolyhok szerkezetét és hosszát, amelyeken keresztül a tápanyagbevitel növekedhet. A BIO-MOS® hozzájárul a nyálkahártya védelméhez, ami a halak első számú védvonala a patogénekkel szemben.
ACTIGEN® – segíti az immunrendszert
Az ACTIGEN®-t élesztőből nyerik, ami támogatja a halak immunválaszát. Az ACTIGEN® továbbá optimalizálja a halak növekedését.
BIOPLEX® – fokozott teljesítmény
A BIOPLEX® kulcsfontosságú elem az új Aquate ™-ben. A BIOPLEX® szervesen kötött nyomelemekből, például cink, réz, mangán és vasból áll. A BIOPLEX® segítségével javul a halak egészsége, növekedése és teljesítménye.

Ha bármiben bizonytalan, vagy kérdés merülne fel Önben a megfelelő táp kiválasztásánál kérem hívjon vagy keressen bizalommal és segíteni fogok Önnek, hogy a legoptimálisabbat válassza kedvence részére.

Alltech coppens tápok jelölései:

úszó színfokozó
süllyedő halak kedvence
részben süllyedő omega-3 zsírsav
Actigen® tartalmú montmorillonit (ásvány)
rovarliszttel ízesítve prebiotikum és/vagy probiotikum

További információk:
Coppens haltápok

Érdeklődjön telefonon haltápokkal kapcsolatban:
(20) 80 20 100