Levegőztetés fontossága

A Föld légkörének összetétele kb. 78% nitrogén, 21% oxigén és 0.03% széndioxid. Nyomokban egyéb elemi és molekuláris gázok is fellelhetők, de ezeket figyelmen kívül hagyhatjuk, mivel nincs jelenleg ismert hatásuk a tó vizére. A gázok koncentrációja a vízben már egészen más dolog, mivel ez sokkal kisebb és mg/l-ben vagy ppm-ben mérjük. Egy tipikus tó 21 fokos vizében körülbelül 13 mg/l nitrogén, 9 mg/l oxigén és 35 mg/l széndioxid található. A levegő összetevői feloldódnak a vízben, egészen addig a pontig, amíg már a víz nem tud többet felvenni belőlük; ezt telítettségnek nevezzük. A telítettségi pont minden gáznál más és számos tényezőtől függ, ezek közül azonban a hőmérséklet a legfontosabb.

A vízben oldott oxigén

Ahogy a hőmérséklet növekszik, a víz egyre kevesebbet tud felvenni a gázokból. Az oxigén esetében például 10°C-os víznél 11.5 mg/l, 21 fokos víznél 9 mg/l és 32 fokos víznél 7.5 mg/l a telítettségi szint. A vízben lévő egyéb vegyületek ezt tovább csökkenthetik. Ha például minden 1000 liter vízhez 5 kg sót adunk (5 ppt), az kb. 1 mg/l-rel csökkenti a víz oxigénfelvételi képességét.

A halak meglepően jól tudnak oxigént kinyerni annak a vízben található alacsony koncentrációja ellenére is. Oxigénfogyasztásuk mértéke szorosan összefügg a víz hőmérsékletével. A hidegvérű halak, például a koi testhőmérséklete megegyezik a környezetükével. Anyagcseréjük lényegét enzimek által katalizált, hőmérsékletfüggő kémiai reakciók alkotják. Az anyagcsere és a halak aktivitása a hőmérséklettel nő, növelve oxigénigényüket is.

Optimális hőmérsékletnél az oxigénfogyasztás nagy a gyors növekedés és a jelentős aktivitás miatt. Az optimális hőmérséklet fölött a halak stresszt élnek át, mely aktiválja figyelmeztető és védekező rendszerüket, melyek oxigénfogyasztása igen nagy. Mint már láttuk, a hőmérséklet növekedésével csökken az oxigén telítettségi szintje. E két tényező együttesen határozza meg azt a maximális hőmérsékletet, amelyben a halak még életben maradnak.

Hatásai: A minimálisan szükséges vízben oldott oxigénszint függ a hal genetikai jellemzőitől, aktivitásának szintjétől, hosszú távú akklimatizációjától, stressztűrő képességétől és a víz hőmérsékletétől. Az olyan vízben, melyben az oxigén szintje 3 mg/l-nél kevesebb, a halak általában nem maradnak életben. Ha a víz koncentrációja 3-4 mg/l közé süllyed, a halak levegőért kezdenek kapkodni a felszínen, vagy összegyűlnek a vízesésnél vagy szökőkútnál (magasabb oxigénkoncentrációjú pontok). A biokonverter baktériumai is pusztulásnak indulhatnak, toxinokat engedve a vízbe, melyek tovább súlyosbítják a helyzetet.

A 3-5 mg/l-es szint általában rövid ideig tolerálható. A fiatalabb halak kevésbé tolerálják az alacsony oxigénszintet. 5 mg/l felett a legtöbb vízi élőlény képes tartósan létezni, ha a víz egyéb jellemzői rendben vannak. Ámbár a halak elfogadhatóan érzik magukat és egészségesek maradnak 5-6 mg/l-es koncentráció mellett, az ideális tó vizének oxigénszintje mindig a telítettségi szint közelében van.

Mérés: Tablettás, por alapú, cseppes és elektronikus tesztkészletek kaphatók. A javasolt mérési tartomány 0-15 mg/l. Némelyik teszt hamis eredményt adhat különféle kémiai anyagokkal kezelt víz esetén. Az oxigénteszt a „jó, ha van” kategóriába tartozik átlagos tó esetén.

Forrása: Ahol a víz levegővel érintkezik (mesterséges vagy természetes eljárás következményeként), oxigén jut a vízbe. A növények nappal a széndioxidot oxigénné alakítják a vízben. A fő oxigénfogyasztók a halak, a növények éjjel és az aerob baktériumok. A szerves anyagok bomlása is oxigént von el.

Szabályozás: A halakat nem túl nehéz feladat a szükséges oxigénnel ellátni. A tó felszínén keresztül a víz folyamatosan töltődik oxigénnel, és egy kisebb csobogó elegendő a telítettségi szint megközelítéséhez. Az erősen túlnépesedett tavaknak szükségük lehet kiegészítő levegőztetésre. A nagy mennyiségű alga is jelentősen csökkentheti a víz oxigénszintjét éjszaka. Fontos a víz jó cirkulációja, hogy minden terület oxigénszintje kielégítő legyen. Az apró buborékokkal történő levegőztetés hatékonyabb, mint a nagyobbakkal. A fúrt kutak vizében gyakran egyáltalán nincs oxigén, ezért ha tehetjük, finom cseppekre szétszórva vagy erősen csobogtatva töltsük fel vele tavunkat. A vízesések, csobogók mellett más gyakran használt levegőztetési módok a Venturi szelep és a légpumpa levegőztető kővel (airstone) kombinálva. Érdemes egy tartalék levegőztető pumpát is tartani otthon, ha a tószivattyú elromlana. Ha nincs ilyenünk, akkor a vizet kézzel fröcskölve vagy egy vödörrel merítve és magasról visszaöntve is tudjuk ideiglenesen biztosítani a magasabb oxigénszintet.

Amennyiben a levegőztetés és a víz keringetése áramszünet, vagy egyéb ok miatt megszűnik, több probléma is felmerül. Az oxigén koncentrációja esni kezd és az ammónia szint megnő. A biokonverter baktériumai körülbelül 4 óra múlva kezdenek pusztulni, bár ez a tó méretétől és „népsűrűségétől” is függ. Ha a probléma elhárítása több mint 4 órát vett igénybe, a cirkuláció helyreállítása előtt ajánlott a biokonverter kiöblítése, hogy az elpusztult baktériumok által kibocsátott toxinokat eltávolítsuk. A nitrit és ammónia szintjét még néhány napig gondosan figyeljük.

Az eddig leírtakból következik, hogy az oxigéndús vizet napi 24 órában cirkuláltatni kell a szűrőn keresztül. Rövid karbantartási időszakoktól eltekintve soha ne állítsuk le a keringető szivattyút.

További ajánlott oldalak:
szaktanácsadás – tótechnika – vízkezelés alapok

Figyelmünket minden érdeklődőnkre kiterjesztjük!

Keressen minket telefonon (20) 80 20 100 vagy
kérje visszahívásunkat!